Mit lehet csinálni télen azon kívül, hogy várjuk a tavaszt?

Az újév első napjaiban körülnéztünk a kis birtokon. Elsőre minden olyan idegennek tűnt, mintha járt volna ott valaki, mintha nem így hagytuk volna legutóbb. De miután megkönnyebbülten konstatáltuk, hogy nem tűnt el semmi, sem a házból, sem a kertből, nem foglalkoztunk tovább a dologgal. 


Piszok hideg volt! Morogtam is magamban erősen, hogy én aztán soha többet ilyen időben! Ilyen hülyeségre is csak a Szakállas tud rávenni engem! Ő viszont gyorsan begyújtott a kályhába és tartotta bennem a lelket. 

Mikor már magára lehetett hagyni a tüzet, kerültünk egyet az erdőben, hogy legalább a mozgástól kicsit kimelegedjünk. Valahogy mindig a megszokott helyen, a kilátónál kötünk ki. 

Na akkor álltam elő az ötlettel, hogy ne a jelzett úton, hanem a meredek lejtőn leereszkedve térjünk vissza a házhoz. Nem olyan nagy őrültség ez jó időben, de amikor fagyos a hegyoldal akkor bizony az! Erre akkor döbbentem rá, mikor félúton dobtam egy hátast, nem átvitt értelemben és kicsit sem önszántamból. Egyszerűen a lábaim úgy döntöttek, hogy begyorsulnak, csak a többi  testrészemmel ezt elfelejtették közölni. 

Ahogy ott feküdtem a földön, fél kézzel egy fába kapaszkodva görcsösen, hirtelen rettenetes tériszony és valami páni félelem kerített hatalmába. Úgy éreztem, mintha egy szakadék szélén feküdnék és ha csak picit is megmoccanok vagy meglazul a kezem, menthetetlenül a mélybe zuhanok. Lovagom rögtön nyújtotta a kezét, hogy felsegítsen, de mivel nem mertem elengedni a mellettem álló drága barátomat - egy tölgyfát - hősöm megkérdezte, hogy vajon tavaszig itt akarok e feküdni,  mert ő szívesen visszajöhet értem később is, ha úgy gondolom. Valahogy nem volt kedvem ott megvárni a tavaszt, ezért előbb hasra fordultam, majd szégyenletes négykézlábas helyzetbe toltam fel magam. Ekkor óvatosan lenéztem.... és jé! a szakadék eltűnt, a domboldal még mindig meredek volt, de korántsem ijesztő. Timi kutyánk vígan szaladgált le-föl, s bár néha az ő lábai is megcsúsztak, akinek négy van, annak azért könnyebb.

Mikor visszaértünk még égett a tűz a kályhában és a hőmérséklet a szobában a már-már kellemes, "talán nem fagyok meg azonnal(?)" 16°C fokot is elérte. Kinn vidáman szállingózni kezdett a hó, a férfiember fűrészelt még egy kis tűzifát, én pedig szorgosan hordtam befelé, aztán cseréltünk. Szerencsére azonnal besötétedett, ahogy kezembe vettem a fűrészt, így feltűnés nélkül gyorsan abbahagyhattam. Gyertyafényes, pokrócba burkolózós,  kiadós uzsonna után jöhetett a lustálkodás. A friss levegő tette-e vagy még a szilveszteri virrasztás utóhatása, de olyan álmosság tört rám, hogy hiába vártak az asztalon a karácsonyi ajándékkönyvek, én bizony két hálózsákba bekucorodva nem sokkal öt óra után már aludtam. Estefelé aztán arra ébredtem, hogy tényleg meleg és barátságos lett a kis szoba. 

Másnap reggel ropogó tűz mellett már rövidujjú pólóban ittuk a kávét. Tulajdonképpen semmi említésre méltót nem csináltunk, védettebb helyre költöztettük a piros padot, szemrevételeztük ismét a birodalmat. Megmutattam a birtok urának a két darab örökzöldet, melyeknek létezéséről nem volt tudomása. Nem csoda, mert teljesen ránőtt az erdő és ezt igen rosszul viselte ez a két szerencsétlen. Az egyiket már kiszabadítottam a dzsungelből, a másik túlélését esélytelenebbnek láttam, nem vagyok benne biztos, hogy érdemes egy ilyen öreg fa miatt a körülötte lévő területet megkopasztani.

Indulás előtt fedeztük fel, hogy a közeli dagonyásban befagyott a víz, ami gyermekkori emlékeket hozott felszínre és nem bírtam megállni, hogy pár percig ne csúszkáljak rajta önfeledten. 

Szóval be kell vallanom jó volt ott lenni, és lehet hogy mégiscsak kimegyek legközelebb is.

Kérlek adj hangot tetszésednek, kövess  Lady And Mirror facebook oldalán vagy Pinteresten, oszd meg ismerőseiddel vagy írj nekem! Köszönöm!